Tündi festményei betekinések a valóság és az arról mesélő metafizika közötti kapcsolatba. Ugyanis a festményei olyan tájképek, melyek akár másolatai is lehetnének földünk különleges természeti adottságainak, és mégis, a megfestett tájak sokkal inkább tűnnek egy természet fölötti világ, valósághű ábrázolatának. Miközben figyeljük a képeket úgy tűnhet, hogy ott sétálunk az időtlen természetben és érzékelhetjük magunkon a szél mozgását, hallhatjuk a víz morajlását és érezhetjük a föld, a sziklák, a hó illatát és máris, élővé és valóságossá válik a pillanat. A kristálytiszta víz, a robosztus sziklafalak és a végeláthtatlan jéghegyek és hómezők között, úgy terül szét a fény, mint egy napos reggelen az Alpok vagy a Dolomitok csúcsai között. Olyan látásmód ez, mely képes a teret, a természetet és a bennük rejlő metafizikai valójukat úgy láttatni, hogy a mű, az alkotó, a néző és a Fönnvaló számára lehetséges egymást konfliktus nélkül szemlélni. /Lukács Anna, esztéta/